1976-ban születtem Budapesten, és eddigi életem nagy részét is a fővárosban töltöttem, jelenleg azonban családommal együtt Szigetszentmiklóson élek. Egyfeleségű férfiú vagyok, két gyermekkel: nagylányom Hanna már felnőtt és jelenleg történelem-média szakos tanárnak tanul, Mátyás fiam gimnazista, aki egyébként kapus egy focicsapatban. Feleségem, Márti pedig a SKA nevű, kiváló gospel zenekar vezetője, kottázója, egyik énekese, mindenese. Mind a négyen Csepelre járunk az MPE Segítség Követ Gyülekezetébe, mely egy kis, családias, karizmatikus-evangéliumi közösség.
Tanulmányaimat illetően eredetileg informatikusnak készültem, s meg is szereztem mérnöki diplomámat, de aztán hirtelen rájöttem arra, hogy az emberek jobban érdekelnek, mint a gépek. Elkezdtem tehát teológiát hallgatni a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. Hamar ráébredtem arra, hogy a teológia számomra olyan, mint amikor egy kisgyermeket beengednek az elvarázsolt kastély főbejáratánál: ahogy belép az ajtón (vagyis megkezdi a tanulást), többet nem nagyon akar kijönni onnan. A PTF-n szereztem BA és két évvel később MA teológusi diplomát, de már tanulás közben is tudtam, hogy szeretnék ledoktorálni teológiából. Erre végül 2022-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának doktori iskolájában került sor, ahol James Fowler hitfejlődési elméletének lehetséges homiletikai, poimenikai és missziológiai alkalmazásából írtam disszertációm – amit sikerült „summa cum laude” minősítéssel megvédenem. Időközben eljutottam az Egyesült Államokba is, melyet teológusi pályafutásom egy fontos eseményének tartok, hiszen az “evangéliumi mozgalom Mekkájában”, azaz Wheaton College-ben vehettem részt egy nyári képzési programban.