Mógor Krisztina vagyok, hivatásomat tekintve – a PTF-en végzett tanulmányaim óta (5 éves) – édesanya-, majd család-lelkesítő. Az itt töltött intenzív coach képzés, elhívást és erős meggyőződést adott, hogy mik az én ajándékaim Istentől. Azóta ezt az utat járom, sőt lehetőséget kaptam, hogy a képzés oktatójaként némi lelkesítést adjak a hallgatóknak is.
Elsősorban egyénekkel és párokkal, de reményeim szerint egyre több családdal is dolgozhatok együtt, napi szinten tartok konzultációkat coaching és családkonzultációs szemléletben. Ez a hivatás számomra a kiteljesedés, gondolataim középpontja pedig a kíváncsiság: Minden család más, s hogyan működik elég jól ez a család vagy ez a személy az ő családjában? Hogyan tud minden tagja szabad, őszinte, könnyeden önmaga lenni? Hogyan találják meg mások is az ajándékaikat? Hogyan támogassák ebben a szülők gyermekeiket?
Közel egy évet éltem Angliában. Szeretek utazni, de örülök, hogy ma már a kincseket a kertünkben is meglátom. A mély szomorúsággal, önmagam leértékelésével telt évek után nagy ajándék számomra, hogy Isten lehetőségeket teremtett számomra, embereket küldött hozzám, hogy a PTF közösségéhez tartozhatom, s levetettem a bábom. Ma már erővel, lendülettel, elszántsággal telve élek még a nehézségek közepette is.
Éppen ezért munkám során a Dayfly Kriszti nevet használom. A dayfly tiszavirágot jelent, szó szerint napi repülést, mely azt jelképezi a számomra, hogy ha a coachingban jelen van valaki velem, akkor ez már megy neki és később is képes lesz rá a saját családjában.