- Hibrid képzés elérhető
ptf@ptf.hu | 06-70-631-5827 | 1183 Budapest, Gyömrői út 89.
Eredeti végzettségemet tekintve szociálpolitikus vagyok szociális munkás szakmai identitással mentálhigiénés szemlélettel. A PTF-en 2023-ban végeztem keresztény szemléletű coaching és vezetés szakon. 2018-ban doktoráltam az ELTE TÁTK Szociológia Doktori Iskolában. 2006-tól tizenhét éven keresztül dolgoztam a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében oktatóként, ami alapvetően meghatározta hivatásbeli szemléletemet és szakmai elköteleződésemet.
Jelenleg a Veszprémi Érseki Főiskola docenseként a Szociális Tanulmányok Tanszéken dolgozom, emellett számtalan projektben vettem részt, vezettem. 2023 óta az Európa Kulturális Főváros programsorozat keretében megvalósult „Otthonra találni a művészetben” projekt (www.otam.hu), aminek ötletgazdája és projektmenedzsere is voltam, utóéletét gondozom. A projekt keretében a művészetterápia találkozott az otthon nélkül élő emberek támogatásával komplex módon.
Külsős oktatóként tanítok a Wesley János Lelkészképző főiskolán a művészetterápiás képzésben és a Semmelweis Egyetemen az Aktív idősödés képzésben.
Oktatói és segítői munkámban kiemelt figyelmet fordítok az önismeretre, a kapcsolatok minőségére, valamint a nehéz élethelyzetekben rejlő fejlődési lehetőségekre. Munkám során a Rogers-i személyközpontú megközelítést, a megoldásfókuszú szemléletet, az Érzelem Fókuszú Terápia (EFT) elemeit, valamint különféle vizuális és kapcsolathálózati módszereket alkalmazom. Szakmai érdeklődésem részét képezi a mai kor kihívásaira válaszoló mélyalkalmazkodás (Deep Adaptation) és a jövőszorongás/klímaszorongás témaköre is.
A Pünkösdi Teológiai Főiskolán óraadó oktatóként célom, hogy a hallgatókat értő, elfogadó és szakmailag megalapozott környezetben támogassam saját segítői és emberi erőforrásaik felfedezésében, gyakorlati készségeik elmélyítésében.
Számos szakmai előadás és publikáció mentálhigiéné, kapcsolati dinamikák és mélyalkalmazkodás témában (pl. előadás az ICF Hungary konferencián).
Publikációs listám: MTMT, Researchgate
E-mail: ladonyi.zsuzsanna@ptf.hu
Honlap: drladonyizsuzsa.hu