Gyakorlati vizsgák, különböző gyakorlati terepeken
Immár évekre visszanyúló hagyomány a PTF en Evangélizálás kurzusból a gyakorlati vizsga.

Visszatekintés a kezdetekre:
A korábbi években az Evangélizálás kurzus keretében szolgáltunk a hallgatókkal a MPE Hajlék Missziós Gyülekezetben, a hajléktalanok között illetve Dunaharasztin az MPE Hajnalcsillag Szenvedélybetegek rehabilitációs Otthonában a szenvedély betegek között, ezenkívül szerveztünk evangelizációs alkalmat a nappalisokkal a Péceli Tiffany Bowling klubban, a levelezősökkel a KÖKI Terminálban.
A tavalyi évben pedig Találkozások néven egy közös evangélizációs alkalmat hirdettünk meg a PTF épületén belül, amihez a vidéki hallgatók is betudtak online csatlakozni saját otthonaikból, a meghívott vendégeikkel.





Hallgatói visszajelzések:
Találkozások 2022 PTF
„ Nagyon örültem, hogy részt vehettem az imacsoportban, ahol online hétről hétre együtt tudtunk imádkozni az alkalomért és a saját bajainkért, támogattuk egymást és építettük a kapcsolatainkat. Ez igazán nagy áldás volt.”
„ Találkoztunk Istennel és egymással. Áldott időt töltöttünk közösségben. Hiszem, hogy a jelenlevő vendégek is meg lettek szólítva és a mag el lett vetve. Isten végzi a munkáját, mi is folytatjuk…”
„ Három munkatársam vett részt az evangelizáción… öröm volt számomra megtapasztalni, hogy hatással tudtunk lenni emberekre, hozzá tudtuk őket segíteni a TALÁLKOZÁS-hoz! És ez a lényeg, ezért csináltuk! A további tervem az, hogy az evangelizáción részt vett munkatársaimat hívom a jelenleg újjászerveződő, és sejtcsoporttá alakuló házicsoportunkba, és továbbra is nyitott vagyok a velük való beszélgetésekre, imákra.”
„ Örömmel készültünk a dicsőítésre, összekovácsolt bennünket!”
Jelenlévő vendégek visszajelzéseiből egy kis ízelítő:
„ Az imasétán nagyon meghitt találkozásom volt a Mindenhatóval.”
„ Csaba prédikációja tele volt tűzzel, az evangéliumot világosan, érthetően bemutatta. Végül megtértem én is.”
„ Nagyon megérintett, ahogy a saját életkrízisedet is megosztottad és így még személyesebbé tetted az Ige üzenetét számunkra, ami mélyen megérintett.”
„ A pantomim előadások nagyon inspirálóak voltak számomra és a szeretetvendégség, a beszélgetések, a szívet melengető befogadás hatalmas élmény volt, köszönöm.”
„ Úgy érzetem minden rólam szól, folytak a könnyeim, megérkeztem, hazataláltam.”
A kurzus során gyakorlati teológiai megközelítésre fókuszálva, folyamatosan az a cél, hogy a hallgatók gyakorlati módon be tudjanak kapcsolódni az evangelizálásba. Amit a félév során tanultak, olvastak legyen lehetősségük gyakorlatban is alkalmazni, kipróbálni saját tapasztalatot szerezni. Minden évfolyamban a hallgatókkal közösen dolgozzuk ki az Evangélizálás gyakorlati vizsga lehetőségeit így volt ez ebben az évben is.
2023 év tapasztalatai
Idén három terep és három szervezett alkalom biztosított lehetőséget a vizsgázók számára a gyakorlati tapasztalat szerzésre, ebből kettőt a hallgatók ajánlottak fel és a harmadikat közösen szerveztük be, a tavalyihoz hasonlóan Találkozások címmel.
A gyakorlati vizsga keretében egyik lehetőségek volt, hogy a Diákszolgálathoz kapcsolódhattunk be az egyetemisták felé való szolgálatba Tonk Gábor és felesége Petra révén.
A másik lehetőség Youth With A Mission (YWAM) szervezet hajléktalan missziójába nyílt alaklom bekapcsolódni, Hollós Dávid (nappalis hallgató) révén. Dávid mellett, kedden délutánonként lehetett a hallgatóknak kapcsolódni az utcán élő hajléktalanok felé való szolgálatba.
A harmadik lehetőséget pedig több lehetőség közül választotta ki és szavazta meg a hallgatói csoport. A döntés arra esett, hogy a Krisztus szeretete egyház gyülekezeti termében szervezzük meg idén a Találkozás immár rendhagyó evangélizációs vizsga alkalmunkat. Amire, a hallgatók hívogatnak, illetve ahol ők szolgálnak, akiket ők utánkövetnek.
Hallgatói visszajelzések 2023
A Diákszolgálattal együtt szolgáltunk 10 hallgatóval Május 15-én az egyetemisták között. Izgatotton érkeztek a hallgatók az egy órás felkészítésre és a két órás gyakorlat után, az egyetemistákkal folytatott személyes beszélgetések után, nagyon felbátorodva, örömmel és jó tapasztalatokkal érkeztek vissza. Élménybeszámolóikból néhány ízelítő:
„Hasznos és tanulságos volt, építette a hitemet és megerősített benne, hogy szükség van arra, hogy még sokan hallják az örömhírt. Tüzet fogtam, köszönöm.”
„ Áldott délutánunk volt, nagyon jó beszélgetések és örülök, hogy ezt veletek élhettem át!”
„ Örülök nagyon, hogy részt vehettem a tegnapi alkalmon, építő volt számomra. Sokat gazdagodtam általa, felbátorodtam. ”
„ Nagy élmény volt számomra megtapasztalni a diákok nyitottságát és az előre elkészített jó beszélgetéseket.”
„ Nagyon izgultam, de felbátorodtam. Máskor is, örömmel csatlakozom hasonló szolgálathoz.”
„ Elgondolkodtatott, hogy hogy is állok. Magammal, Istennel.”
Youth With A Mission (YWAM) szervezet hajléktalan missziójába való bekapcsolódás élmény beszámolói
„Utcai és különböző gyülekezeti evangélizációkban rendszeresen vettem már részt. Hajléktalanok felé ez volt az első alkalom. Nagyon új és mély érzelmi megtapasztalás volt! Talán a Szentszellem engem is alkalmassá tesz, hogy a jövőben aktívan szolgálhassak a hajléktalanok felé.”
„A Selah kávézóban találkoztunk a szolgáló csapattal, ahol szendvics készítéssel, csapatokra osztással és imával kezdtük… Számomra nagy bizonyság volt, hogy sokan, akik az utcára kerültek nem a saját hibájukból kerültek oda és sokan tanult emberek, akiknek tönkrement az élete. Olyan emberek, mint bárki, ugyanúgy kezdték, mint mi. Jó volt beszélgetni és látni azt, hogy szívesen fogadják imánkat és társaságunkat…. Nagy élmény volt, ezek után úgy érzem, könnyebben oda fogok menni hajléktalanokhoz beszélgetni velük, akár spontán is.”
„ Én sokáig azt gondoltam, hogy valódi segítségként a hajléktalanok felé kizárólag anyagi segítség tekinthető – vagy legalábbis olyan segítség, amellyel a fizikai világban való létezés nehézsége enyhíthető. A közös ima és a megsegítettek reakciója azonban ráébresztett, hogy lelki segítségre, a hit erősítésére és a jó emberi és isteni szóra legalább akkora szüksége van mindannyiunknak, mint egy falat kenyérre.”
Találkozás- 2023 – Pesterzsébeten a Krisztus Szeretete Egyház épületében
„ Különböző gyülekezetekből, különböző felekezetekből érkeztünk, menet közben sok közös megélésben lehetett részünk, osztozhattunk egymás fájdalmában úgy, mint a sikereiben is. Imák folytak egymásért és mindezek olyan természetességgel, amire most a 2. év végén tudtam igazán rácsodálkozni. A szeretetnek olyan finom szövete szövődött közénk észrevétlenül, ami nagyon ritka még rendszeresen összejáró gyülekezeti tagság szintjén is. Annyira szívmelengető átélni azt, hogy tényleg meg tud valósulni az, hogy felismerhetők lehetünk ebben: HOGY EGYMÁST SZERETJÜK. Ezt képviselve találkozni, jelen lenni, szeretni ebbe a reménytelen világba.”
„ Az együttszolgálás öröme megerősítette bennem az otthonérzést, amit nekem a PTF jelent.”
„Számomra egy csoda volt a mai napon- 15 különböző közösségből érkezve- megélni az egységet, a szeretet, a közösséget.”
„ Az ige élő és ható volt, a dicsőítés magával ragadó és az elhangzott bizonyságtétek bátorítóak és építőek voltak.”
„ A személyes beszélgetések, közös étkezés örömét magammal viszem.”
Sajnos a személyes hívogatás hiánya meglátszott, kevés volt a külsős érdeklődő, elég belterjesre sikeredett az alkalom. Hiányos volt a vendégek fogadása, emiatt az egyik betévedt hajléktalannak sikerült ellopnia, egy PTF es hallgató őrizetlenül hagyott táskáját. Van még miben fejlődnünk.
Az a több éves tapasztalat, hogy a hallgatók nagyon lelkesen kapcsolódnak be ezekbe a közösen szervezett alkalmakba. A kurzus hallgatói közül áll fel a teljes szolgálói csapat, a dicsőítéstől, az ige hirdetőig, a bizonyságtevőktől kezdve a közbenjárókig, utógondozásig. A szeretetvendégség szervezésétől az adminisztrációig lelkesen szolgálnak együtt a hallgatók, mindenki a saját ajándéka szerint, amire nyitott és szabad. Abba kapcsolódhat be, amire kész a szíve, amire ajándéka van. Az előző évekhez hasonlóan a tavalyi évben is a kurzus hallgatói közül ketten is megtértek, nagy örömünkre ez idei évben is folytatódott. Úgy tűnik, hogy lassan már ez is hagyománnyá válik. Évekre visszanyúló tapasztalat az is, hogy a felkészülés során mindenki megszólítva, inspirálva érzi magát, az evangelizálás szolgálatába való megújulásra vagy bekapcsolódásba, ha korábban még nem tette. Olyan is akad a hallgatók között, aki a korábbi évekre visszatekintve szinte minden évben rájön arra a félév során, hogy neki magának van szüksége a megtérésre, elköteleződésre a teljes odaszánásra.
A hallgatók részéről éveken keresztül szintén visszatérő jelzés, hogy nagyon jó közösségformáló ereje van az együttszolgálásnak. Sőt örömmel várják a hallgatók, akik az előző évben teljesítették már a kurzust, hogy bekapcsolódjanak a PTF hallgatók által szervezett evangélizációs alkalmakba és ők is vendégeket hívjanak.