Diplomaátadó 2023. július 8.

  • július 10, 2023
  • Tanulmányi hírek
2023

A rektorhelyettesi beszéd

Kedves végzett hallgató, vendégeink, szeretett kollégák és elnök testvér!

Most a végzett hallgatókkal és közvetlen ismerőseikkel szeretném megosztani azt, hogy milyen célokat tűztünk ki Veletek. Rátok bízzuk annak megítélését, hogy ezeket mennyire sikerült elérni.

Az első célunk az volt, hogy olyan közösségi élményben részesüljünk veletek, amely életre szóló változásokat hoz Nektek és Nekünk. Olyan találkozásokat teremteni egymással és Jézus Krisztussal, amelyek túlmutatnak a vallási közhelyeken. A Vele és az egymással való kapcsolódásban megtapasztalni azt a szinergiát, amelyben sokkal többet tanulunk annál, mint amit az oktató képes elmagyarázni. Egy olyan közösséget létrehozni, amelyben elkezdjük jobban érteni Teremtőnket, empatikusabban viszonyulni embertársainkhoz, és végre otthon érezni magunkat ebben a világban. Itt, ahol csak átutazók vagyunk. A közösségi élmény megteremtésében szenvedtük el a legnagyobb próbát, hiszen a két és hároméves képzések végzett hallgatói tanulmányaik  alatt belekóstoltak a karantén minden nehézségébe. Igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy az oktatás minősége kevéssé sérüljön, és legyen lehetőség a közösség gyakorlására is. Köszönjük, hogy kitartottatok!

A második cél, hogy olyan tudást közvetítsünk számotokra, amely bár tiszteli és alkalmazza a hagyományos  értékeket, de őszintén néz szembe napjaink kihívásaival, és életrevaló, kiteljesítő válaszokhoz segít hozzá. Tudást, ami alázatosságra tanít. Az egymás tiszteletén nyugvó párbeszéd képességét szerettük volna formálni.

Harmadrészt, olyan hitet szerettünk volna táplálni bennetek, amely meghaladja a hitigazságok megvallását, az egyházi közhelyek szajkózását. Ehelyett magát Krisztust formálja meg, amikor igét hirdetünk, lelkigondozunk, családokat segítünk, coacholunk és vezetünk. A hit Krisztusa ilyenkor valóságos alakban nyilatkoztatja ki önmagát ott ahol dolgozunk, szolgálunk vagy egyszerűen csak létezünk.

Tehát közösséget, tudást és hitet szerettünk volna megélni veletek. Célunk az volt, hogy mindez életformáló tapasztalattá váljon a katedra mindkét oldalán. Pál apostol szavaival élve, Krisztus jó illata szerettünk volna lenni számotokra Isten dicsőségére. Ha ezt megtapasztaltátok és átitatott Benneteket, akkor adjátok tovább! Az Ő dicsőségére!

Legjobb szakdolgozat

MA

Rátkay János Róbert: ÉLET EGY BORDERLINE SZEMÉLYISÉGZAVAROS  CSALÁDTAG MELLETT  A BORDERLINE SZEMÉLYISÉGZAVAR FELISMERÉSE ÉS A CSALÁDTAGOKNAK NYÚJTOTT SEGÍTSÉG  LEHETŐSÉGEI


BA

2. Juhász István: Habakuk zsoltára (20 000 Ft)

1. S. Nagy Daniella: Nagy (kamat)lábon élők: Jakob Fugger (1459–1525) és a római egyház kapcsolata (40 000 Ft)

SZT – KC éc BC

(BC) dr. Sápi Szilvia: Női vezetők és vállalkozók kihívásainak kezelése coaching szemléletben (20 000 Ft)

SZT – pasztorál és SZT-VKGY

(P) Novák Eszter Júlia: Megfelelési kényszer a hitéletben és az istenkapcsolatban (20 000 Ft)

SZT – Gyermek- és ifúságvédelmi tanácsadó

Hortobágyi Ádám: A gyermekkori traumák szerepe a felnőttkori poszttraumás stressz szindróma kialakulásában (20 000 Ft)

Családkonzulens / családterapeuta

Dr. Mészáros Ádám Miklós: Házassági kríziselemzés Böszörményi-Nagy és Satir családterápiás koncepciója alapján, a római katolikus etika vetületében (20 000 Ft)

Megosztom
Elküldöm

További cikkek, hírek

Gyógyító közösség

Gyógyító közösség – Lélek a lelkigondozásban konferenciasorozat (1/4) by Pünkösdi Teológiai Főiskola Read on Substack

Elolvasom a cikket

Gyógyító közösség – Lélek a lelkigondozásban konferenciasorozat 1/4

2025. február 20-án 14:00 órától került megrendezésre a Lélek a lelkigondozásban konferenciasorozat első alkalma. A személyes és online jelenléttel is elérhető eseményt a helyszínen 50 fő, az online térben pedig 35 fő követte. Az értékes oktatói és hallgatói előadások mellett esetfeldolgozásról szóló beszámolókat is hallhattak a résztvevők. A konferencia visszanézhető a PTF konferencia csatornáján.

Elolvasom a cikket

Sikeres PTF intézményakkreditáció

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) intézményünket, a Pünkösdi Teológiai Főiskolát az intézményakkreditációs eljárás keretében adható leghosszabb hatállyal értékelte kiválónak. Ez azt jelenti, hogy intézményünk minőségfejlesztési rendszere és annak működtetése biztosítja, hogy az általunk kiadott oklevelek (diplomák) a nemzetközi mércével mért kiválósági sztenderdeknek (ESG) megfeleljenek. Gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy a PTF eddigi akkreditációja 2029. október 31-ig meghosszabbításra került, így az általunk kiadott oklevelek továbbra is a világ bármely országában érvényesíthetők. Ezúton szeretnénk megköszönni mindannyiótok munkáját, akik közreműködtetek az önértékelés elkészítésében és a Látogató Bizottság helyszíni látogatásának megszervezésében, előkészítésében. Nem utolsósorban minden oktatóért, adminisztratív munkatársért is hálásak vagyunk, hiszen elkötelezetten dolgoztok a

Elolvasom a cikket

Hallgatói konferencia – 2024. szeptember 28.

„Ami feltétlenül érint…” – Hallgatói kutatómunkák a pasztorálpszichológia, gyermek- és ifjúságvédelem, családkonzultáció szakterületekről címmel A Pünkösdi Teológiai Főiskola Pasztorálpszichológia tanszéke tanulmánykötet bemutatóval egybekötött hallgatói konferenciát hirdetett, és a mai napon megrendezett, immáron 3. alkalommal. Ezekkel a sorokkal hirdettük meg egy hónappal ezelőtt a tanszékünk konferenciáját, és a mai nap után, elfogultság ide vagy oda, elmondhatom, hogy egy fantasztikus esemény részesei lehettünk! Zseniális előadók, érdeklődő közönség, lelkes felkészítő oktatók – ez lehetne a rövid összefoglalása a napnak. Mind a PTF-es, mind a SRHE-ről érkező hallgató előadók rendkívül színvonalas előadásaikat hallhattuk, és az utánuk következő fórumbeszélgetések kapcsán nem kis fejfájást okozott a

Elolvasom a cikket

Megjelent a Pasztorálpszichológiai Tanulmányok 2. kötete – Élettémák

A Főiskola mindenkori egyik kiemelt feladata a tehetséggondozás, azaz a tehetséges hallgatók gondozása. Izgalmas felfedezőútra vállalkozhatunk, ha tovább ízlelgetjük ezt a kifejezést, amely út a „gondozók” céljainak, törekvéseinek és ezek megvalósulását támogató munkálatainak gazdagságát, sokrétűségét rejti. A Pasztorálpszichológia tanszékünkön szeretnénk ebből a gazdagságból a ’hallgató tehetséges gondozását’ is kiemelni – az élethosszig tartó tanulás szükségessége bizonyára ebben a vonatkozásban is, ránk is érvényes. Ennek szellemében kezdtünk 2020. őszén szervezkedni. Ennek eredményeként 2021. tavaszán a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karral együttműködésben megrendezésre kerülhetett az I., majd 2023. júniusában a II. Nemzetközi Pasztorálpszichológiai Hallgatói Konferencia, amelyhez már a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem

Elolvasom a cikket

Vezető – bálvány vagy példakép? – a PTF is a VII. Keresztény Vezetői Konferencia szervezői között

DR. SEIDEL ALEX BESZÁMOLÓJA Dél-Afrika, Németország, Belgium és Norvégia után a hetedik nemzetközi keresztény vezetői konferencia (Christian Leadership Conference CLC) 2024. szeptember 4-6. között Budapesten került megrendezésre. A több mint egy éves előkészítés (lásd korábbi cikkünket) gyümölcseként a 14 országból érkező 120 vendég egy tartalmas, kulturális programokkal ötvözött négy napos eseménynek örülhetett. A „Vezető – bálvány vagy példakép?” kérdést több mint 60 tudományos előadás világította meg különböző kultúrák és denominációk szemszögéből. A konferencia teljes egészében angol nyelven zajlott. A részben öt párhuzamosan zajló előadásban hazánkban tevékenykedő előadók is kivették részüket, köztük Dr. Héjj Tibor, Dr. Pulay Gyula, Dr. Ősz-Farkas Ernő,

Elolvasom a cikket