A Pünkösdi Teológiai Főiskola családkonzulens szakirányú továbbképzésén januárban két rendhagyó, ún. Hozzátartozói szakmai nap megrendezésre került sor, a két képzési csoportban résztvevők és hozzátartozóik részére.

Rendhagyónak nemcsak a Főiskola képzései tekintetében nevezhetjük ezeket a programokat. A hazai (felső)oktatásban, képzésekben még kevéssé elterjedt, ám Nyugat-Európában a hasonló képzések szerves részeként, ezek a szakmai programok évtizedes múltra tekintenek vissza. Hézser Gábor németországi szakmai kötődésének és tapasztalatainak köszönhetően ebbe nyertek betekintést mindazok, akik részt vettek a rendezvényen.

A segítői szakmákra való felkészülésben kiemelten nagy hangsúly helyeződik többek között az önismeretre, személyiségfejlesztésre, a folyamatos önreflexióra és szupervízióra, hiszen a segítő szakember egyik legfőbb munkaeszköze a személyisége. Így van ez a családkonzulens képzésünkben is, ahol a képzés három fő részből tevődik össze: elméleti, önismereti és szupervíziós blokkok. Az önismereti folyamatnak a családkonzulens képzésben pedig egy speciális formája és módja került bevezetésre, az ún. családbiográfiai rekonstrukció, amelynek során nemcsak személyes aspektusokra koncentrálunk, hanem egy nagyon tág, családtörténeti vonatkozásokat, transzgenerációs szempontokat és hatásokat is figyelembe vevő és feldolgozó úton indulunk el. Így a képzés nemcsak elméleti ismereteket kíván átadni, hanem gyakorlati szempontokkal, készségek fejlesztésével kívánja gazdagítani az abban résztvevőket. 

Ezek együttesen olyan mélyreható személyiség- és szemléletformálást eredményeznek, amely – a képzés alapjául is szolgáló rendszerszemlélet értelmében – nemcsak a képződőkre, hanem szűkebb környezetükre (pl. család) is hatással vannak. És ezzel a hatásgyakorlással nemcsak számolni kell a képzés vezetőinek, az oktatóknak, hanem bizonyos szintű felelősséggel is tartoznak azért, hogy akiket kiképeznek, különösen is, ha családkonzulens képzésről van szó, a családi kapcsolataik, párkapcsolatuk, stb. tekintetében az együttfejlődését ne megakadályozza, hanem támogassa.  Egy ilyen támogatási forma lehet az, ha rendszeres időközönként a hozzátartozók is betekintést nyerhetnek a képzésbe (egyszerű nyílt nap), részt vehetnek benne (szakmai nap a hozzátartozók részvételével) – abban, hogy mi történik a képződőkkel akkor, amikor otthon becsukva maguk mögött az ajtót, elindulnak a képzés helyszínére…

Fontosnak tartjuk tehát, hogy – nyugat-európai szakmai gyakorlat szerint -,  a közvetlen hozzátartozók:

• a képzésbe betekintést nyerjenek;
• kérdéseik felvetésére lehetőséget kapjanak;
• a képzés munkamódszeréről aktív részvételük által tapasztalatot szerezzenek;
• „megrendeléseket” adhassanak (pl. „mit kellene még tanulniuk” „mit inkább ne”, stb.).
• saját témákat hozhassanak feldolgozásra.

A programra a képzésben résztvevők, a családtagjaikkal való otthoni tervezgetés alapján, egy előzetes folyamatvisszajelző kérdőívet töltöttek ki, amelynek célja reflektálni és tudatosítani saját maguk számára, valamint visszajelzést adni a képzők és a szakmai program vezetői számára arról a folyamatról, amely a program meghirdetésétől annak megkezdéséig zajlott bennük, köztük.

A következő kérdések mentén tájékozódtunk:

1. Amikor a csoportban hallottam a családnap tervét milyen érzés ébredt benne?
2. Milyen érzések lehettek bennem, amikor a páromnak beszámoltam a tervről?
3. Milyen érzéssel, reakcióval fogadta a párom?

Amit érzékeltem:

amit gyanítottam:

4. Hogyan született meg a döntés (a leginkább találó aláhúzandó)
5. Kb.       ….-szor visszatértünk a témára
6. Mely témákat szerettem volna, hogy a találkozón előkerüljenek? Melyeket nem?
7. Ha gyerekünk is részt vett

Mit mondtam neki, hova mennénk? (3-4 mondat)

Hogyan, mire reagált?

8. Mit gyanítok, ha javasolhatott volna témát, mit javasolt volna?
9. Ha elmentünk a találkozóra, milyen hangulatban indultunk?

A találkozó után pedig egy hasonló kérdőív segítségével arról kívántunk benyomásokat és információkat szerezni, hogy a résztvevők hogyan értékelték a programot. 

Az alábbi kérdések segíthettek ebben:

1. Milyen hangulatban érkeztünk: én, a párom, a gyerekek?
2. Mit éreztem, amikor párommal, gyerekemmel beléptem a csoportba?
3. Mennyiben vállalhattunk részt a program alakításában? (a megfelelő aláhúzandó)
4. Mennyiben használtam ki ezt a lehetőséget?      
5. Mivel járultam hozzá a csoport munkájához?
6. Mik voltak a számomra fontos, értékes témák, momentumok, impulzusok a nap folyamán? A párom számára, amit kimondott, … és amit gyanítok:
7. Hogy éreztem magam, a párom, a gyerekem az ebédszünet idején?
8. Hogy éreztem magam, a párom, a gyerekem a nap végén
9. Ami a legfontosabb, legértékesebb volt?
10. Otthon mely témákról beszélgettünk a találkozó után?
11. Mi volt a legértékesebb nyereségem a napból?
12. Egy  következő hasonló találkozóhoz javaslom (a/ feltétlenül maradjon meg: b/ alternatívát keresni a következőkhöz: c/elhagyható:)
13. Egy 1-10-es értek-növekvő skálán értékelve a találkozót (a/ szerintem; b/ párom szerint; c/gyerekem szerint):

Az egy-egy napos találkozókra a képzésben résztvevőket, és egy-egy hozzátartozójukat/partnerüket hívtuk, akiket a legközvetlenebbül érint mindaz, amit egy ilyen képzés jelent a benne résztvevő számára. A találkozók január 8-dikán és 22-dikén zajlottak, mindkét napon 10:00-16:00 óra között. A kitűzött célnak megfelelően a szakmai napok struktúrája, munkamódszere követte a képzési napokét:

• az elméleti ismeretek átadása, jelen esetben felvillantása gyakorlatias módon, azonnal a gyakorlatba ágyazva történtek. (Nemcsak a mi) szakmai meggyőződésünk szerint ugyanis az elméleti ismeretek megszerzésének “királyi útja” a gyakorlaton át vezet, ezért az ismeretek elsajátíttatását lehetőség szerint a gyakorlati munkából kiindulva, ahhoz szorosan kapcsolva törekszünk támogatni.  
• A szünetek a munkafolyamathoz igazodtak, azaz nem előre meghatározott időpontokhoz kötődtek. Hiszen a szünet van az emberért (és a munkáért), s nem az ember a szünetért (és időkeretekért). Ilyen munkában semmire (sem egy esetfeldolgozásra, sem egy rekonstrukcióra, de még arra sem, hogy az elméleti részek hogyan épüljenek fel) nem lehet, vagy nem célszerű egy előre programozott tervhez mindenáron ragaszkodva készülni, és az alapján dolgozni. 
• A PTF családkonzulensi képzésének jellegzetessége, az intézményi identitáshoz (“corporate identity”) kapcsolódva, hogy – bár a képzés nem hit- hanem társadalomtudományi – az embert, családot érintő témák között a spiritualitás szempontjai, illetve az egyes témák egzisztenciális és spirituális vonatkozásai is feltárásra kerülnek. Ebben kiemelt helye van a teológiai, pasztorálpszichológiai megközelítésnek. Ezek az szempontok, mint ismeretek, kerülnek a képződők elé, és nem érintik a személyes elköteleződés kérdését, lévén a képzés társadalomtudományi. Az integratív szemlélet így nemcsak a korábban említett, gyakorlat által reflektált emléletátadásra,  hanem az interdiszciplináritás értelmében is megjelenik. Kifejezetten szándékolva azt, hogy a képződők egy olyan segítő gyakorlatot alakíthassanak ki, amelyben az individuálisan feldolgozott elméletük és a személyes spiritualitásuk egységre találnak. Ennek megfelelően a szakmai nap témáinak feldolgozása során is kitértünk a spiritualitás szempontjaira.
• S a legfontosabb: természetesen, a hozzátartozók is aktívan részt vettek a munkában, tehát nem pusztán külső, passzív szemlélői voltak a képződők tevékenységeinek. Ezáltal beszélhetünk hozzátartozói szakmai napról, s nem egy hagyományos nyílt napról.

A tematika jobbára nem előre meghatározott módon, hanem a résztvevők aktuális állapotához, a kialakult csoport szelleméhez igazodva,  hozott vagy menet közben született témáikhoz kapcsolódva formálódott. (Az ilyen, minimálisan előre tervezett keretekhez kapcsolódó munkamódszer megterhelő a vezetők számára, ám folyamat- és igény-orientáltsága miatt a lehető legproduktívabb és hasznosabb a résztvevők számára.)

A szakmai nap során a következő témák és gyakorlatok kerültek sorra: 

• bevezető kör; személyes ismerkedés szimbólumok segítségével;
• születési pozíciók megjelenítése (pl. a terem különböző sarkaiba állva attól függően, ki milyen pozícióba tartozik) és azok tipologikus sajátosságainak személyes benyomások, valamint szakmai szempontok szerinti megbeszélése; – természetes (elsődleges) és másodlagos (pl. professzionális) identitás;
• szerepek;
• a család transzgenerációs, strukturális és rendszerszemléletű megközelítése a résztvevők által hozott esetek feldolgozásához kapcsolva;
• hozott eset feldolgozása
  • célkitűzés
  • érintettség átgondolása
  • személyes és kompetencia határok
  • indexprobléma, “index paciens”; “problémaalkotás”; a probléma nyeresége
  • szobrozás módszere (Virginia Satír)
  • etikai, erkölcsi vonatkozások mind a segítő, mind a segített helyzetére vonatkoztatva;
• zárókör, személyes reflexiók.

A két nap a szó minden értelmében családias légkörben zajlott, és elégedetten konstatáltuk, hogy az újdonság és a mindennapjainkat két éve meghatározó, általános járványügyi helyzet ellenére mindkét nap elegendő résztvevő volt ahhoz, hogy ennek az új szakmai programsorozatnak hagyományteremtő szándékkal megvethessük az alapjait.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Pünkösdi Teológiai Főiskola vezetőségének, titkársági munkatársainak mind az elvi, mind a gyakorlati támogatásukért, valamint a hozzátartozói szakmai napra jelentkezettek közül elsősorban a hozzátartozóknak, ám nem kevésbé a képzésben résztvevőknek a nyitottságukért, és aktív részvételükért!

Képekben