Családbiográfiai rekonstrukció
A Családkonzulens / Családterapeuta szakirányú továbbképzésünk két éve alatt minden képződő számára szükséges egy, ún. családbiográfiai rekonstrukció. Ez egy olyan önismereti és személyiségfejlesztő rendszerszemléletű módszer, amely a neves szakember, Virginia Satir (1916 – 1988) módszerén alapszik, s amelynek során nagyobb rálátást nyerhetünk az életünket sokszor már csak tudattalanul befolyásoló többgenerációs örökségeinkre. Egy kiválasztott kérdés mentén vizsgálva és feldolgozva ezeket az örökségeket, esélyt kaphatunk azok konstruktív kezelésére, átkeretezésére (refraiming), szükség esetén a tőlük való elbúcsúzásra.
A munka alapvetően két nagy részből áll:
- egy hosszú, több hetes, akár hónapos otthoni készület, amelynek során
- családunk tagjaival, rokonainkkal, generációkra visszamenőleg interjúkat készítünk: adatokat, történeteket gyűjtünk;
- az így összegyűjtött információk alapján megrajzoljuk a családfát, a genogramot, amely áttekinthető ábrán szemlélteti a családi kapcsolatainkat;
családkereket készítünk: egy papírra középre egy körrel jelöljük magunkat, és a körtől kifelé mutató nyilakat rajzolva, azokra ráírunk egy-egy olyan, életünket meghatározó mondatot, amelyet számunkra fontos családtagoktól, vagy akár családunkon kívül álló személyektől kaptunk. Ezek az ún. „életre szóló útmutatók”. Ezzel gyűjtjük, tudatosítjuk és rendezzük a magunk számára ezeket élet-üzeneteket;
kapcsolati kereket rajzolunk: ezzel pedig a fontosabb személyes kapcsolódásainkat, valamint azok közelségét vagy távolságát is megjelenítjük.
A kapcsolati kerék, a családkerék középpontjában mi magunk állunk.
- A kapcsolati háló, amit szintén érdemes megrajzolni a készület során, már nem bennünket helyez a középpontba, hanem a családtagjaink kapcsolódásaira összpontosítva jeleníti meg egymáshoz való viszonyukat.
- Lehet készíteni még ún. családi címert is, ha szeretnénk egy szimbólummal ábrázolni azt, ahogyan a mi nagy családunkra gondolunk.
- A munka másik része már a képzőcsoportban történik:
- a rekonstrukció főszereplője a fentebb ismertetett eszközök segítségével kb. 1 óra időtartamban bemutatja a családját. A bemutatás, és egyáltalán az egész munka szubjektív, a rekonstrukciót végző „szemüvegén” keresztül történik, néha a tényszerű információk interpretálása is, néha pedig kifejezetten hiányzó információk, adatok, tények tényleges ismerete nélkül. Ez azonban semmit nem von le a munka értékéből és „helytállóságából”, ugyanis a lényeg az, ahogyan az interpretáló azokat érzékeli, értelmezi, ahogyan ezek benne élnek!
- Már maga ez az egy órás narratíva is sokszor egészen újszerű megvilágításba helyezi a családtörténetet, és azt, ahogyan ahhoz viszonyul a bemutató. (Erről a narratív pszichológiai irányzatokban részletesen is tájékozódhatunk.)
- Ezt követi a teljes csoport bevonásával végzendő, a szobrozás módszerét (Virginia Satir) alapul vevő munka, a feldolgozás. A (csoporttagok által formált) szobrok beállítása, térbeli elrendezése, újra pozícionálása, stb. egyrészt – hasonlóan a szimbólumokhoz – olyan mélyebb tartalmakat, érzéseket, érzelmeket is képesek megjeleníteni, amelyek a tudatos, verbális közlés számára nem lehetségesek. Másrészt esélyt adnak arra, hogy szó szerint: másképpen lássuk a helyzetünket, a családi erőviszonyokat, mintákat. Felfedezhetünk konstruktív befolyásokat is, ráláthatunk arra, hogy a destruktív hatásoktól képesek lehetünk távolságot tartani, és esélyt kapunk, hogy megláthassuk azok lehetséges és kívánatos átalakításának irányát.
Természetesen, egy ilyen rekonstrukciónak, még ha több hónapnyi munka van is benne, nem lehet, és nem is célja az életünk teljes megváltoztatása, vagy egy adott probléma totális megszüntetése. Ezért kerüljük az abszolutisztikus kifejezéseket, a mindenhatóság, „csodamódszer” képzetét sugalló kijelentéseket.
Fontos még megjegyeznünk, hogy az ismertetett családbiográfiai rekonstrukció nem azonos a közismert(ebb) Hellinger-féle családállítással!
A hozzátartozók is érintettek
Képzésünk során törekszünk időnként a közeli családtago(ka)t is bevonni, és sajátélmény által „informálni” arról a munkáról, amit egy ilyen képzésben való részvétel jelent. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a képzésünk döntő része integrált: az elmélet mindig önismerettel és gyakorlatorientált módon kerül átadásra, személyiségfejlesztés, szemléletformálás az egyik fő cél. Így az otthon lévő családtagok időnkénti bevonása szükséges ahhoz, hogy az egyik (a képződő) fejlődése ne jelentse a másiktól (családtag, házastárs) való „elfejlődést”.
Képzésünk résztvevői a saját családtörténetük bemutatásához és csoportban végzett feldolgozásához behívhatják hozzátartozóikat is, akik megfigyelőként, és a végén résztvevőként jelennek meg az adott családi rendszerben. Eddig két olyan alkalom volt, ahol a férjek erre időt szánva, átmenetileg tagjai lettek képzőcsoportjainknak. Őket már a korábbi Hozzátartozói nap (lásd: alább) révén ismerősökként köszönthettük!Egy másik olyan programunk, amelynek során rendszeres időközönként, félévente egy egész napra részeseivé válnak a képzőcsoportoknak a családtagok (házastársak, gyermekek is), a Hozzátartozói szakmai nap, amelyről egy korábbi cikkben már beszámoltunk.
